2013. március 16., szombat

4.fejezet.

- Kérlek lassíts!- könnyekkel a szememben ordítottam a mellettem ülő titokzatos fiúra.- Meg fogunk halni!
- Dehogy fogunk. Nyugi, ne parázz!- mondta teljes lazasággal. Sötét van az autóban, szóval nem tudom ki ez az őrült mellettem. 
Csak azt látom, hogy valaki szembe jön velünk, de mi nem lassítunk. teli torokból kezdtem el ordítani.

- Mia, Mia, jól vagy?- rázott meg George, aki az ágyamban van.- Ne sírj! Nyugi! Biztonságban vagy.
- Rosszat álmodtam.- töröltem le a könnyeimet.- Örülök hogy itt vagy.- és bújtam oda hozzá.
Biztonságban éreztem magamat a közelében. Megnyugtat ha itt van velem. De ez az álom nem hagy nyugodni. Nagyon ismerős volt nekem a fiú, aki vezette a kocsit.Bár tudnám honnan. 
Rá pillantottam az órára és 8:35-öt mutatott. Kimásztam a meleg ágyikómból, és a fürdőbe mentem. George tudja hogy még nem vagyunk annyira közel egymáshoz ezért, nem jött utánam. Hálás voltam neki ezért, hogy nem zaklat minden pillanatban. Így legalább egy fél órára, én és a gondolataim voltunk.nem bírok nyugodni ki  is lehetett ez a titokzatos srác. Annyira ismerős. De nem tudom honnan.
- Auuuuuuuu- sikítottam, ahogy a sampon a szemembe folyt.
- Jézusom! Ugye jól vagy?- ordított az ajtón kívülről George, aki mindjárt betöri az ajtómat.
- Persze, csak a sampon csípi a szememet.Az ajtómat nem kell ezért betörnöd.
- Jó, oké csak megijedtem.- mondta ijedt hanggal. Pontosan tudtam hogy már most bármit megtenne értem, és én is érte. Még 24 órája se ismerem, és már is ez van. mindene megbabonáz. Az arca, a stílusa, a hangja, az illata. Valami varázslat történhetett tegnap este köztünk. Erre nincs más ép kéz-láb magyarázat.
Felhúzom a puha köntösömet, és nézem magamat a tükörben. Nem értek semmit sem az életemben. Nem vagyok szép. Átlagos vagyok. Nem tudom miért lettem világsztár, és miért szerelmes belém egy ennyire helyes srác. Rejtély az egész életem. 
Ahogy lenéztem a földre, megláttam George ruháit. Felvettem őket, és mélyen beszívtam a pólója illatát. Muszáj volt mosolyognom. Tudni, hogy egy ennyire isten pasi az enyém, mosolygásra kényszerített.
Ahogy sétáltam ki a fürdőszobámból, le a konyhába, fáztak a talpaim. Hideg nekik a konyha köve. De nem sokáig fagyoskodtam ott, mivel vaki megint felkapott, és a pultra ültetett.
- Ma én csinálok neked reggelit!- mondta egy édes vigyorral az  arcán.
Kinyitotta a hűtő ajtaját. és kivette a tejes dobozt, majd előkereste a müzlit. Kezembe nyomta a rózsaszín hercegnős tálamat, a rózsaszín gyűrű alakú müzlimmel. Ez így aranyos meg cuki volt, de ő is ezt ette csak ő lila tálba. Felkapott, ügyelve arra hogy én ki ne lötyögtessem a müzliket, és letett a kanapéra. Leült mellém, és bekapcsolta a tv-t. Dóra a felfedezőt néztünk. Rá kellett jönnöm hogy George egy hatalmas gyerek. Mindent együtt mondott Dórával, és a térkép dalt is énekelte.
Szerencsére Lexi megszakította ezt az egészet azzal hogy átkapcsolt. Egy morning showban tárgyaltak rólam és George-ról. Dühömben inkább vissza kapcsoltam a mesékre. 
Készem voltam. Felöltöztem, megcsináltam a hajamat sminkeltem. George is összekapta magát, és felajánlotta hogy elvisz a stúdióba. Elfogadtam az ajánlatot, mivel így is vele lehetek. 
Kinyitotta nekem a kocsija ajtaját, aztán beszállt ő is. George nagyon óvatosan vezet. Nem úgy mint az az őrült az álmomban.
- Izgulsz? -kérdezte tőlem nyugodt hangon. Engem is megnyugtat hogy ennyire nyugodt.
- Nem. Sose szoktam. Csak ha veled vagyok.- mondtam eléggé szégyenlősen.
- Édes vagy, amikor ennyire zavarban vagy. De egyet jegyezz meg! ha velem vagy nem kell félned, se izgulnod!- 
Amint a stúdióhoz értünk, George rám nézett, és nem tudta mit csináljon. Én sem nagyon. Az durva lenne, ha a kocsin kívül búcsúznánk el egymástól. Tudom hogy kb. 10 paparazzi rejtőzik a bokrokban. Ezért a kocsin belül maradtunk. Lágyan megcsókolt.
- Délután remélem látlak- mondta.
- Hát az csak tőled függ. Meg a menedszerektől.
- Maximum megmentelek tőlük.- mondta nevetve.
- Hahahaha. Én hősöm.- mondtam majd ismét megcsókoltam.
Amint kiszálltam az autóból, már vártak a biztonságiak a bejáratnál, mert egy csapat rajongó tolongott ott. Valahogy átküzdöttem magamat, egy röpke fél óra alatt.

* Harry szemszöge

Érdekes egy szitu ez. Éjjel megtudom hogy kaptam egy főszerepet, csak úgy a semmiből. Vagy ez lesz életem legnagyobb hibája, vagy egy tündérmese kezdete lesz. Mindegy. Belevágok. Nincs nagyon mit vesztenem. Harry Styles vagyok a legdögösebb tinédszer az egész világon. Van pénzem, hírnevem. Csak a szerelem hiányzik az életemből. A bandából majdnem mindenkinek van barátnője, csak nekem és  Niall-nek nincsen. Talán most jön el az én időm is.
- Késik- hallottam ahogy mondja az egyik menedzser a másiknak.
- Nagy odakint a rajongótábor. Nem tehet róla.
Biztos a Bo-t alakító csajról beszélnek. Kíváncsi vagyok milyen is lehet. Persze láttam már vidóklippben, fellépéseken, de úgy még külön nem váltottunk szót. De szerintem elég jóban leszünk, vagyis muszáj lesz, mivel a Dark-ban elég sok az intim jelenet.
- Áá Pocket kisasszony örülünk hogy itt van!- erre a mondatra oda kaptam a fejemet, és megláttam Őt. Amint belépett felragyogott minden a szobában, és nagyot dobbant a szívem.


*Mia szemszöge

Na végre az épületben vagyok. Egy hosszú folyosó végén várt rám Ted. Elég komoly volt az arca, és ez megijesztett.
- Mia, igaz az hogy te és George...- ááá már értem miért ilyen.
 - Igen! De nem tehetek róla! Az érzelmeimet nem tudom irányítani!- mondtam együtérzően.
- Jó mindegy. Ez már kitudódott. Nem tehetünk ellene semmit. Nem is rossz ez a helyzet. Sőt, jól is jön egy kis porkavarás.- komolyan? Nem erre a reakcióra számítottam de legyen.- Viszont a fejeseknek nagyon nem tetszik az egész.- tudhattam hogy valami nincs rendben.- Viszont most siessünk mert már mindenki téged vár.
Egy hatalmas terembe vezetett, ahol volt egy nagy kerek asztal, ahol helyet foglaltak a menedzserek és Harry Styles. Azta! Mennyire helyes!
- Szia! Mia Pocket vagy! Én fogom Bo-t alakítani!- köszöntem neki, és nyújtottam neki a kezemet, mire ő megrázta, és válaszolt:
- Harry Styles, és én leszek Harry Styles- mondta nevetve. Nem hiszem hogy képes lennék beleszeretni Harry-be. Ő annyira másnak néz ki mint én. Teljesen más világ.
- Szóval itt, és itt, kell aláírnotok, és akkor jövőhéten már kezdődik is a Dark!- mind a ketten aláírtuk, és mehettünk is a dolgunkra. Örültem hogy hamar végeztünk, így a napom többi részét azzal a személyel tölthetem, aki megdobogtatja a szívemet.
Ahogy sétáltam le a folyosón, egy erős szorítást éreztem a csuklómon, és húzott magával. De amint póbáltam volna sikítani befogta a számat. Megharaptam.
- Auu, mit csinálsz? Ne harapdálj!- és innentől megtudtam ki is valójában a rejtélyes rablóm. Harry. Megismerem a jellegzetes rekedtes hangját.
- Nem haraplak meg többször, ha elengedsz!
- Nem lehet! Megakarlak ismerni!- mivan???? Ez normális? Lett volna egy szabad délutánom, ami olyan ritka az életemben, mint az ha valakinek elmarad hétfőn az első órája.
- Szó sem lehet róla! Mást terveztem délutánra!- mondtam neki elég indulatosan.
- Mégis micsodát?
- Az magán ügy.
- Egyezzünk meg annyiban, hogy muszáj megismernünk egymást, ha együtt akarunk dolgozni. Engeded hogy most elvigyelek egyet kajálni, és ígérem hogy délután 4 után azt csinálsz amit csak akarsz.- bólintottam. Igaza van, muszáj megismernem. De  Harry eléggé megijeszt.
Beszálltam a kocsijába, és egy mcdonalds felé vettük az irányt. olyan dejavu érzésem volt, amikor Harry úgy hajtott mint egy őrült. Megvan! Az álom! ezt álmodtam!
- Harry lassíts!- ordítottam rá!
- Jó rendben van, de legközelebb ne kiabálj!-  nevetett rám.
- Az utat figyeld!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Nem láttam lányt még ennyit enni!- mondta miközben beleharapott a hamburgerébe. De igaza van. Elég sokat szoktam enni, feltéve ha kajához jutok. Sokszor még enni sincs időm.
- Éhes vagyok- mondtam teli szájjal.
Fura, de elég kellemesen elbeszélgettünk, ahhoz képest, hogy egy őrültnek hittem. Megtudtam róla mindent. A családjáról, a barátairól, a munkájáról, és a bandáról.
- Ne már! Komolyan Niall is ennyit eszik?- kérdeztem tőle nevetve.
- Nem, ő azért egy kicsit többet. de majd bemutatlak nekik.
- Benne vagyok.
Elhagytuk a gyors éttermet, és én kezdtem arra rájönni hogy megkedveltem Harry-t.  Haza úton bekapcsolta a rádiót, és egy maroon5 dal ment. Hangosan elkezdtem énekelni, mivel a kedvenc bandám. Harry is velem énekelt.
Leparkolt a házam előtt, ahol már George kocsija is ott volt. Harry kinyitotta nekem az ajtót, és megölelt. nagyon finom illata volt. Teljesen más mint George-nak. Jó volt, de még mindig tartom magamat, hogy nem tudnék beleszeretni Harry-be.
- Akkor holnap már látlak a forgatáson!- rám kacsintott, és elment.
 Szaladtam a házba, ahol már várt a lovagom. El sem tudom hinni hogy az enyém! Tényleg az enyém! Szorosan a karjaiba zárt, majd nagyon lágyan megcsókolt. Átöltözött! Vettem észre, akkor amikorengedett öleléséből.
-Úgy hiányoztál!-mondtam neki és közelebb húztam magamhoz. A tenyereit a farmerom zsebébe csúsztatta, és így álltunk.
- Te is nekem! De valamit megszeretnék kérdezni tőled.- mondta elég komoly arccal, és ez nagyon megijeszt. Máris dobni akar?
- Lennél a barátnőm?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése